2010. november 29., hétfő

Még recycling

Miután szépen elrendeztem a fonalakat a fonalaskosárba, következnek a kötőtűk a kötőtűskosárba!
Ez egy olyan fakosárka, amiben fél kg gombát lehet venni, szintén a pólóanyagból meghorgoltam, majd kibéleltem vele. Egyszer varrtam egy olyan "igazi" kötőtűtartót is, tudjátok, azt amelyikben különböző rekeszek vannak, és az egészet össze lehet tekerni, majd megkötni masnival, de az ajándékba készült, nekem ez megfelelőbb, mert hát abba ugye szépen vissza is kell mindig pakolni...

Káosz ellen - recycling


Fotelom környéke kezdett kissé rendezetlennek tűnni.(...és akkor most finoman fogalmazok) Van ugyan kézimunkás kosárkám, de kicsit kinőttem, annál is inkább, mivel hajlamos vagyok félbehagyni dolgokat, és indokolatlanul másba fogni. Lazításképpen horgoltam pólókukacból ezt a fonalaskosarat. Tényleg kosár, füle is van!

2010. november 22., hétfő

Handmade design

Minthogy a blogom még gyerekcipőben jár, keresgéltem letölthető háttereket, sablonokat, hogy valami egyedi és szép legyen a kinézete. Rengeteg időt töltöttem el a böngészéssel, és igazán csodaszépeket lehet találni a neten, de mindegyiknél azt éreztem, hogy noha szebbnél szebbek, valahogy mégsem én vagyok..
Arra jutottam tehát, hogy majd én megcsinálom!?!? Ma megszültem a fejlécet, a többire nézvést várom az ihletet, illetve az alkalmas időt, amikor ezzel tudok játszani. Örülnék, ha valaki véleményezné....

2010. november 17., szerda

Hát nem gyönyörű?

Ezúttal nem  kézimunkát hoztam, bár több projektem is van folyamatban. Én ilyen belekapkodós vagyok, mindig lázba hoz valami új, aztán kényszeríteni kell magam, hogy valamelyiket be is fejezzem. Van valami azonban, illetve valaki, akit feltétlenül be kell mutassak! Most komolyan! Láttatok már ilyen meseszépet?!?! És látjátok, hogy  ezt ő is tudja?

2010. november 12., péntek

Kirándultunk...

...múlt vasárnap. Az időjárás kegyes volt hozzánk, sajnos a technika nem. (meg az a bizonyos ördög, ugye).
Csodálatos őszi időnk volt, napsütéssel, meg minden, viszont kártyahiba miatt elvesztek a képeim. Drága kuzin azt ígérte, hogy majd átküldi az övéit...várom. Ami maradt, azt itt mutatom. Tihanyba mentünk, ez most már családi hagyomány, ez volt a harmadik alkalom, sógórnőmmel és mindkettőnk (korosodó) csemetéivel. Egy szép késő őszi napon, amikor talán az évben utoljára lehet szabadtérizni, végigbolyongjuk a hegyen az erdőt, a gejzírmezőt, megpihenünk a belső tónál, majd felmegyünk a faluba. Útközben csipke- és egyéb bogyókat csemegézünk, élvezzünk a természetet, és jókat nevetünk. Valójában röhögünk. Elég harsányan. És elég sokat. És sokszor elég indokolatlanul.  Ha véletlenül "ellenkirándulókkal" találkozunk, ez elég ritka, akkor megbeszéljük, hogy valószínűleg azt gondolják, nem vagyunk  egészen normálisak. Egyébként nem vagyunk. De mi anyák, rendkívül élvezzük, hogy a már lassan felnőtt gyerekeink még velünk jönnek, és együtt lehetünk nemnormálisak. Kell ez néha.
Ja, és a kalap!
Hát az úgy volt, hogy vettem ezt a sárgarépás, kukoricás, zöldborsós és még nem folytatom, milyen színű fonalat, már több éve. Azóta sem tudom eldönteni, hogy nagyon jó, vagy nagyon ordenáré. Kötöttem belőle egy jó nagy lezser pulcsit, ami már eleve irdatlan nagyra sikeredett, aztán lefogytam 15 kilót, és hát még mindig a színe is...... Egy szó, mint száz, lebontottam, arra gondoltam, hogy talán kisebb darabokban kevésbé megdöbbentő. És akkor lett belőle elsőnek ez a kalapka, ami szerintem nagyon jól illett az őszi erdőhöz, mit szóltok hozzá?

2010. november 2., kedd

Eltelt a hétvége...

...volt egy kis időm, szépen haladtam a pulcsimmal, amit már hetek óta hanyagoltam. Megtetszett ez a Pittsburgh félgyapjú fonal
                                     
egy olyan "hagyományos" pulóvert készítek belőle, ezúttal magamnak. Sima egyenes vonalú lesz, raglán ujjal, jó hosszú, hogy jól melegítsen. Az elejében lesz ez a minta, a többi része teljesen sima lesz.

2010. október 29., péntek

Újrahasznosítás


Sikerült!
 Ilyet csináltam már régebben is, valamilyen hobbi magazinban olvastam, már nem tudom melyikben. Régi pólókat felmetélek hosszú kukacokba, és abból horgolok ilyen rongyszőnyegfélét. Ez most azt hiszem, kádkilépőként fogja megtalálni élete célját, a kék-fehér színről ez jutott eszembe. Mindjárt teszek ide képet, ha rájövök, hogy kell.
És így néz ki közelről...




Puhatolózom...

Hm... Még soha nem blogoltam. Régóta nagy élvezettel böngészem a kézimunkákról szóló blogokat, gondoltam, én is kipróbálom. Fiatal lány korom óta készítek ezt-azt saját kezűleg. Leginkább kötök, de volt már hímzős és varrós korszakom is. Újabban a horgolást próbálgatom. Persze soha nem jutott eszembe ezeket lefényképezni, közzétételi céllal. Most kedvet kaptam ehhez is. Sok ötletet merítettem már én is az internetről, talán az én dolgaimat is megnézik azok, akik ebben a témában kutakodnak.

Az oldal kinézete egyenlőre semennyire sem tükröz engem, vagy az ízlésemet, még majd tanulnom kell a szerkesztést is.

Addig is szeretettel köszöntök mindenkit, aki véletlenül rámtalált!!!

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...