Hát ilyen még nem volt! Fonalat festettem! Még szárad, de úgy fel vagyok villanyozva, hogy be kell számoljak Nektek az eddigiekről.
Van az úgy, hogy az ember lát nagyszerű dolgokat más blogokon, elhatározza magában, hogy egyszer ilyet kell csinálni! Meg olyat is! Na azt meg pláne! Aztán nem csinál. Mert más dolga van.
Na de most!
Úgy kezdődött talán, hogy egyszer csak lett nekem a kertben valami ismeretlen növény. Nem tudtam, hogy gaz, vagy virág, hagytam, majd kiderül. Amikor virágozni kezdett, akkor már ki tudtam deríteni, hogy
Alkörmös Phytolacca americana L. Phytolaccaceae. Más néven: amerikai karmazsinbogyó, berzseny vérfürt, festőbogyó, festőszőlő. Gondoltam ki kéne próbálni.
A másik meg az, hogy annyi kedves blogszomszédasszonynál láttam már, hogy fonalat festenek, szebbnél szebbeket, irigyeltem is, de nem mertem belefogni. Mondjuk nálunk nem is lehet festhető fonalat kapni...
Harmadik ok pedig, hogy a Barka fonalakat is már olyan régóta csodálom, de valahogy arra sem tudtam rászánni magam, hogy úgy vegyek fonalat, hogy nem látom, tapintom. De azért ezek a dolgok mindig ott motoszkáltak a fejemben.
Majd rájöttem, hogy Barkáéknál festhető fonalat is lehet kapni!
A vadul burjánzó növényem meg gyönyörű bogyókat növesztett!
Kezdtem aggódni, hogyha sokáig halogatom, jön a fagy, és nem fogok én festeni semmit, mert elfagy az én kis karmazsinbogyóm. Szerda reggelre el is dőlt szegény.
Úgyhogy hirtelen felindulásból rendeltem Barka fonalat, péntekre meg is érkezett!
A vékony Cinege, a vastag Mosó Masa.
Most pedig leírom részletesen, hogy mit műveltem, mert én elég nehezen tudtam összevadászni a tudnivalókat, innen is egy kicsit, meg onnan is egy kicsit, annak viszont, aki soha nem próbálta még, nem minden egyértelmű. Persze nem állíthatom, hogy az én módszerem a tuti, de én elégedett vagyok az eredménnyel.
Tehát.
Leszüreteltem a bogyókat.
Kézzel összenyomkodtam, kicsi vízzel felengedtem, hagytam ázni.
Ezalatt a fonalgombócokat feltekertem egy fotel hátára, és néhány helyen megkötöztem, nem túl szorosan, nehogy batikolt legyen a végeredmény.
A motringokat, kettőt a Mosó Masából, egyet a Cinegéből (ez több, csak sokkal vékonyabb, méterben lehet rendelni)
beáztattam a mosdókagylóba.
Amikor kivettem, a víz zavaros volt és olyan gyógyszerszagú, gondolom, valamivel kezelik a fonalat, nem tudom.
Bekevertem egy rozsdamentes fazékba a leszűrt bogyólevet, 1 dl 15%-os ecetet, majd felengedtem vízzel, 3 literig. Feltettem melegedni, majd beletettem a fonalakat. Sajnos, annak ellenére, hogy nem volt száraz a fonal, azonnal látszott, hogy nem lesz egyenletes, de nem estem kétségbe, gyorsan átírtam magamban a tervet színátmenetes fonalra. Egy órát főztem a levest, épp csak gyöngyözve.
Nem volt rossz színe, de kicsit fakónak találtam, mivel olvastam már Boleró italporos festésről is, egy kicsit ezt is belekombináltam. Hogy miért volt itthon Boleró italpor, amikor az emberi fogyasztásra alkalmatlan? Hát pont ezért! Egyszer régen vettem, de nem fogyasztottuk el orálisan, mert nem lehet. Már le is járt, de gondoltam nem lehet ez romlott, elvégre mi van benne, ami megromolhat? Azt hiszem semmi. Átmenetileg kiszedtem a fazékból cuccot, beleküldtem egy meggyest és egy málnást, szép piros lett. Visszaraktam a fonalat, élénkebb lett a színe, de még mindig nem voltam maradéktalanul elégedett. Újra ki, bele egy narancs, fonal vissza. Na így már tetszett, noha azzal, amit eredetileg gondoltam, köszönőviszonyban sincs.
Ja, ezzel már nem főztem, csak hagytam benne hűlni.
A festéket úgy beszívta, hogy a lé majdnem színtelen maradt a fazékban. Kiöblítettem tiszta vízzel, semmi színt nem eresztett.
Kiakasztottam száradni, és megállapítottam magamban, hogy noha tényleg nem erre gondoltam, végül is
"it is really........absolutely........... NOT BAD!"
