2014. március 27., csütörtök

Tunika, sál, és végre tavasz!

Még tavaly, illetve részben tavalyelőtt nem bírtam ellenállni az Aldiban kapható gigászi, 40 dkg-os fonalgombolyagoknak, és ahogy az már lenni szokott, majd jó lesz valamire alapon vettem kéket és pinket.
Aztán sokáig nem jöttem rá, hogy mire is lesz jó.

A kékből aztán ez lett:

 A minta egy régebbi Amelie-ben található miniruha néven, de mondjuk én nem vagyok az a miniruhás fajta, szóval én tunikának nevezem és alkalmazom.

A pinkből meg ez:


Minta innen: http://www.ravelry.com/patterns/library/chevron-shawl-4
Mire befejeztem, épp kitavaszodott :)

És végre sokévi várakozás után van magnóliám! Nem az első próbálkozásra, mert az első elszáradt, aztán mégis feléledt, aztán elfagyott végleg. Ültettünk újat, aztán nem virágzott, és az idén végre meglepetésszerűen KETTŐ virág lett rajta! (feel happy xD ). Meg bordó is lesz! Csak az még nem nyílt ki egészen.


Most ennyi újság van, boldog tavaszt mindenkinek!

6 megjegyzés:

  1. Adél, olyan szépek és pihepuhák! Ilyenkor mindig késztetést érzek arra, hogy belevágjak és újratanuljam. Ha néhány hét múlva ellepnek a gombolyagok, az a tunikád miatt lesz.
    A magnóliád pedig csodaszép, majd muti a másikat is, mert szeretek nálad nézelődni. Feri is most kapott még egyet, a szülinapjára választotta. Üdv sármos Sanyinak és a többieknek is.

    VálaszTörlés
  2. Meli, köszi! Nem is tudom, mi van a bordóval, már vagy két hete úgy néz ki, hogy öt perc múlva kinyílik tényleg. Lehet hogy most túl hideg lett neki?
    Amúgy van egy csomó sokkal rosszabb tulajdonságom is, mint a fonalbegyűjtés, szóval ha ezzel fertőzlek meg, az nem olyan gáz. Én is egyébként újrakezdtem, amikor a gyerekeim elérték azt a szintet, hogy nem igényelnek állandó részvételt az életükben, bőven megelégednek azzal, hogy lehet anyán együtt röhögni (szemüveg, fotel, kötés, fészbúkos-kötős-horgolós-csopizás, kutya-mamázás stb..) Én pedig örülhetek, hogy milyen remek, jó humorú, egymást támogató gyermekeket neveltem xD
    Örülök is.

    VálaszTörlés
  3. Szépeket csináltál, Adél. Különösen a tunika tetszik, nagyon csinos. :)

    VálaszTörlés
  4. Kedves Adél!
    Csudaszép ez a kék tunika! Pont illeszkedik mindenhol, nem lóg, passzol! A minta is nagyon tetszik:o) Van egy gyönyörű meggyvörös fonalam, pont ilyesmit képzeltem el belőle, de sehol sem találtam megfelelő modellt. Nálad aztán rábukkantam:o)))) Esetleg nem segítenél nekem abban, hogy elküldenéd a leírását? Nagyon szépen megköszönöm:
    Petri Gabi (pgabi13@gmail.com)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Bocs, csak most látom, hogy írtál, manapság ritkán járok erre :( Ahogy írtam is, a minta régi Amelie magazinból van, ha megtalálom még otthon, akkor beszkennelem neked.

      Törlés
  5. "Thank you for nice information
    Please visit our website unimuda and uhamka"

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...