2011. június 8., szerda

Poncsó

Lesz egy fekete poncsóm, habár ezt én sem tudtam előre. Azt mondjuk elhatároztam, hogy ezt a poncsót  
Annás leírása alapját egyszer meg kell csinálnom. Felírtam a bakancslistámra, és félretettem az ügyet bizonytalan időre. Történt aztán a múlt hétvégén, hogy amikor eszméletlen nagy varrós terveim megvalósításához akartam kezdeni, szegény öreg Singerem beadta a kulcsot. Azt gondoltam, keresztet vethetek rá, ki a fene fogja megjavítani, itt nálunk biztosan senki, újat nem mostanában fogok venni, szóval teljes elkeseredés. De az én emberem addig kutakodott a neten, míg talált egy helyet, ahol mindenféle Singerhez minden kapható, és ezt értsétek szó szerint! Ez az, ha bármikor ilyen gondotok lenne. Szóval meg is rendelte a szóbanforgó kütyüt, már úton van. De ezt akkor még nem tudtam, és hát akkor most mit csináljak a fennmaradt "rengeteg" szabadidőmmel? Gondoltam, itt az alkalom, hogy kipróbáljam, fog-e menni ez a poncsó dolog. Mivel fekete fonalam volt otthon, hát abból. De annyira frappánsan működött már elsőre (köszi Annás!), hogy abba sem tudtam hagyni. Hát akkor abba sem hagyom, gondoltam, noha próbának szántam, be is fejezem. Szóval így alakult, hogy akkor lesz egy fekete poncsóm. Most itt tartok, megkértem lánygyermekemet, hogy fényképezzen le. Sanyi élénk érdeklődést mutatott. (Amúgy mindig élénk érdeklődést mutat, nagy benne a tudásvágy.)

  


Mármost kedves szomszédasszonyok, (merthogy azok vagyunk mi itt a virtuális térben, ahogy azt Eszter nagyszerűen felismerte, megtárgyaljuk ügyes-bajos dolgainkat, és bizonyos szempontból már ismerjük egymást) mit gondoltok arról, hogy tegyek-e majd bele a vége felé valami elütő csíkot, esetleg szegélyt, vagy a fekete az csak legyen fekete?

 
Egyébként a minta valóban remek, nagyon egyszerű de mutatós, és tökéletesen kifekszik a vállon, nagyon jó lesz!

Aki még kitartóan olvassa a sok szövegemet, és nem csak a képeket nézegeti, annak elmesélem, hogy a Japán lonc a hátam mögött az egy nagy sikertörténet. Egyetlenegy tő, amit itt láttok (részben!!!) és fantasztikus. Eredetileg két tövet ültettünk, de túlzásnak bizonyult, egész egyszerűen be akart költözni a teraszra, a fürdőszobába az ablakon keresztül, a Sanyi házába, ami mögötte van, és mindenhova. Egyik tövet tehát átültettük máshova, ez pedig a tavasszal le lett metszve teljesen, szinte csontvázig. És most ilyen. És az a virágözön! Ha tudnátok, hogy ennek micsoda illata van csendes estéken! Szóval mesés. Nagyon bejött. És télen sem hullatja le a leveleit. 

És még egy kép, csak úgy, most már nem dumálok többet.


Szép napot mindenkinek az utcában!



6 megjegyzés:

  1. Én tennék bele valami színes csíkot, de ez biztos azért van, mert utoljára 16 évesen szerettem feketében járni. De akkor minden fekete volt rajtam, szegény nagyanyám ki is volt bukva...

    Már nem azért mondom, de ha Sanyiban ekkora az érdeklődés, nem lehetne neki adni egy horgolótűt és egy gombolyag fonalat, hátha...? Sosem tudhatjuk, kiben mi lakoz... :)

    VálaszTörlés
  2. Én is gondoltam már erre, mert egyébként ő elméletben nagyon sok mindenhez ért, pl. főzés, kertészkedés stb. Sajnos a kézberendezése nem teszi ezt lehetővé.:)
    Én sem hordok feketét, azért is vagyok tanácstalan. Meg a fonal is azért van, mert egyszer vettem, aztán nem csináltam belőle semmit. Mert fekete. Most van nekem eszem?!

    VálaszTörlés
  3. Hm, de jól jönne most nekem egy fekete színű vállra vetős alkalmatosság:o((( (20-án temetésre megyek, és ki tudja, milyen idő lesz?). Most nyilván ez az esemény motoszkál a fejemben, ezért azt mondom, legyen tiszta fekete. De ha véletlenül arra vetemedsz mégis, hogy viselni szeretnéd, akkor tegyél bele valamiféle színes csíkot, hadd vidítsa fel egy kicsit.
    (Megyek, szétnézek a fonalkupacomban, hátha lapul valami fekete fonal:o)

    VálaszTörlés
  4. Ez nagyon jól néz ki feketében! Nekem is kell egy ilyen :) A színes csík jó ötlet, és készíthetsz egy kitűzőt is a színes fonalból. Sanyit pedig üdvözlöm, ha nem is kézimunkázik, múzsának biztosan jó (ahogy nálunk Süti).

    VálaszTörlés
  5. nekem is tetszik a fekete, szeretem viselni is. szerintem közben majd kialakul, hogy mit szeretnél. a legfontosabb, hogy te jól érezd benne magad. ha nem hordasz feketét, tegyél bele színeket. sanyit nem lehet nem imádni. az a tekintet, ahogy rád néz az utolsó képen...

    VálaszTörlés
  6. Én pár éve nem birok feketét felvenni, max nadrágban avgy szoknyában, de fent depis leszek tőle, el megy az életkedvem is ha fent fekete van rajtam. Ha elegánsnak akarod akkor mondjuk ezüstös színt tehetsz hozzá, vagy jó kontrasztnak meg fehéret.
    A lonc nálunk is ezt müveli, de tervben van a szaporítása, oldalsó kerítést akarunk vele befutattni, pont azért amit te is írtál, igénytelen, gyorsan nől, virágzik, örökzöld.

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...