2011. augusztus 5., péntek

Horgolt függöny

Most azt kell hogy mondjam nektek, hogy nagyon büszke vagyok magamra. Befejeztem valamit, ami nagyon-nagyon hosszadalmas volt, hónapokra félre is tettem, de most kész!


Ez egy horgolt függöny, granny mintával, Piroska cérnából, 1-es!!! tűvel.
A szemem majd' kiesett, mire befejeztem!

Eredetileg úgy terveztem, hogy teljesen kockákból fog állni. El is kezdtem a kis kockák sorozatgyártását, ment is mint a karikacsapás. Egy ilyen kis kocka, akarom mondani négyzet pikk-pakk megvan. Gyűltek is szépen.
(Na most, ezt gondoljuk csak át! Persze hogy nem kocka, mert a kocka egy test, ez négyzet. Ha viszont összerakjuk, akkor a függönyöm, ugye kockás? Hát csoda, hogy nehéz megtanulni magyarul?)
Szóval gyülekeztek a kis négyzetkék, furdalta az oldalamat a kíváncsiság, hogy fognak mutatni összeszerelve.
Próbaképpen elkezdtem összehorgolni őket, részint hogy könnyebben ki tudjam számolni, mennyi kell még.
Na, ennél a résznél futott zátonyra a tervem. Mert összedolgozni őket nagyon-nagyon unalmas és fárasztó és szemgúvasztó, egyszóval önkínzás.
Gondoltam egyet, egyesítettem nagy nyögve ami már megvolt, majd tovább folytattam felfelé csak fehérrel, egyben.


Mikor ez is megvolt, keskenynek találtatott.
Tehát körbekerítettem még néhányszor, váltott színekkel, végül kapott egy enyhén cakkos szegélyt.

Ezután horgoltam a felső szélére egyszerű láncszemekből bújtatót, amibe egy fapálcát dugtam.


Ezt természetesen még majd méretre kell vágni, azt hiszem, még be is festem fehérre, bár ez még nem biztos, valamint rá kell vegyem az emberemet, hogy szerelje fel rendesen, mert most csak benyomtam két szeget, hogy le tudjam fényképezni, nem bírtam már magammal!
Valamint meg kell még tanulnom rendesen blokkolni, mert kismillió gombostűvel körbszurkálni és húzogatni szintén kissé sziszifuszinak tűnik, ráadásul nem is lett szép egyenes.
Arra is utólag jöttem rá, hogy a négyzetsorokat ugyanolyan színnel kellett volna befejezni, mint amivel elkezdtem, akkor szimetrikus lenne. A kockás és a fehér rész közé pedig elkelt volna még egy piros elválasztó csík.
Egyszóval kicsit nagyon sok baja van, de nekem tetszik. Kicsit nem gondolkodom.


Viszont milyen jól néz ki közelről nézve, ellenfénnyel!
:)

Most valami lazábbat kezdek, mert még az olvasószemüvegemet is "kinőttem" közben!

Ja, és kinyílt a kánna, amiről azt hittem, hogy piros.
De így jobb.

Szép hétvégét mindenkinek!

8 megjegyzés:

  1. Taps, taps és taps! Minden elismerésem a tiéd. Én valószínűleg sarokba vágtam volna az egészet, mondván, horgolja meg, akinek két annya van :D. Egyébként ez a zseniális a horgolásban, hogy ha rövid vagy szűk, vagy kicsike lesz, akkor még mindig hozzáhorgolhatsz, lehet, hogy még jobban is fog kinézni, mint eredetileg tervezted. Szomszédasszony! Szép munka volt!

    VálaszTörlés
  2. Minden elismerésem a tiéd! Igazi egyedfejlődés a darabod! :)
    Na de hol a SANYI?

    VálaszTörlés
  3. Ez igen! Büszke lehetsz. Számomra az egész varrás-horgolás-kötés sci-fi kategória. Már most azon töröm a fejem, hogyan úszhatnám meg az óvodai cuccokba való mozdony hímezését.

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm lányok!
    (Meghajlás)
    Tényleg ez a jó a horgolásban, lehet menet közben alakítani, és ráadásul bármilyen irányban.
    Ahányszor belépek a konyhába és meglátom a függönyömet, mindig örül a kis szívem, milyen ügyes vagyok.
    Tudom, az öntömjénezés büdös, de nem is az, hogy milyen profi, mert nem az, hanem tényleg olyan sokat dolgoztam vele!
    Meli, én azt úgy csináltam anno, mert a hímzés az valahogy nekem se, hogy ahol bélyegzőt lehet csináltatni, ott rajz alapján csináltattam egyet, nem azt a drága nyomókás, önfestékezőst, hanem egyszerű nyeles pecsétet, és textilfestékkel szépen belenyomkodtam az összes ruhába. Ha elég átlagos a gyermek jele, akkor játéknyomdában is meglesz.

    VálaszTörlés
  5. Köszi Adél, jó ötlet, utánajárok.

    VálaszTörlés
  6. Nagyon szép a függöny. Én is szeretnék majd, de ehhez sok türelem és főleg idő kellene.
    Minden elismerésem!

    VálaszTörlés
  7. Nekem is nagyon tetszik, nálam is tervben van egy (kettő, de örülök, ha egy meglesz és nem futok ki tőle a világból) függöny, de még gyűjtöm hozzá a bátorságot. Félek az 2-esnél vékonyabb horgolótűtől, le a kalappal!!!

    VálaszTörlés
  8. Köszi nektek is!
    Ne sokat gondolkodjatok, én ha komolyan belegondoltam volna, hogy mekkora fába vágom a fejszémet, akkor lehet, nem teszem. De ha már ott van csóri fa félig kivágva, akkor ugye piszkálja az ember csőrét...

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...