2012. július 7., szombat

Rég nem írtam semmit, mert nem történt velem semmi....
Bizonyos szempontból viszont, .....hajjajjjjj......
Mert hát tudjátok:
"Gyereket akarni igen nagy elhatározás. Ilyenkor dönt úgy az ember, hogy élete végéig a testén kívül dobogjon a szíve."
Nos, az én szívem egyik fele most 1800 km-re van tőlem.
Furcsa dolog ez.
Ha hamar viszontlátnám, az azt jelentené, hogy nem sikerült amire vágyott...
Ha sikerül (és így kell lennie), akkor nem tudom, mikor látom...
Nincs itt, tudom, hogy nem jön hétvégén sem. Másrészt még mindig előkerül valamije a szennyesből, keresek valamit és a szobájában van...
Amúgy pedig valóra kell váltania Anya még megfogalmazni sem mert vágyait is! Meg kell néznie és át kell élnie helyettem is mindent! Még a fészbúkra is bejelentkeztem (minden eddigi meggyőződésem ellenére), hogy mindent lássak!
Egy barátnőm azzal vigasztalt, hogy most majd jóóóóóóóól kitakaríthatom a szobáját! Hm...! Hát nehogy azt higgyétek, hogy nem ezt tervezem!
Persze akadályokba ütközöm, ugyanis szívem ifjabbik csücske máris részben betelepült. Ha! Akkor majd kitakarítok nála! Egy anyával nem lehet kibabrálni! Egyébként is azt mondta, (persze csak a kötelező jótestvéri szurka-piszka jegyében), hogy nekem most az időm kb.97%-a fel fog szabadulni. Gondolom nem kell aggódnom, hogy nem lesz kitöltve... Itt maradtam összesen három pasival, ha a Sanyit is belevesszük.
Hát így állunk.....




 

 

 

9 megjegyzés:

  1. Nehéz lehet most Neked! Még jó, hogy van internet, és könnyebb a kapcsolatot tartani. Sokáig lesz távol? Vagy ez már végleges kiköltözés-letelepedés?

    VálaszTörlés
  2. Kitartás Adél!Örülök hogy jelentkeztél!

    VálaszTörlés
  3. Adél, sok szerencsét a nagy lányodnak! Neked pedig kitartást és erőt kívánok, tudom, ez nagyon nehéz lehet.

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm, Lányok!
    Egyébként dolgozni ment, a terv szerint egy évre. Remélem, minden rendben lesz.:)

    VálaszTörlés
  5. Már pont fogalmazgattam az emilt, hogy rádkérdezzek, de ezek szerint nagy aggodalomban és izgalomban vagy. Minden jókat kívánok az utazónak és persze az itthon maradóknak is. Jó volt hallani felőled, sokat gondolok rátok.

    VálaszTörlés
  6. remélem, jól fogja magát érezni!

    VálaszTörlés
  7. Sok szerencsét a lányodnak, kedves Adél! Ne aggódj, biztosan nagyon talpraesetten oldja majd meg a dolgokat! London nagyon szuper hely! :)

    VálaszTörlés
  8. Basszus Anya, most sírva fakasztottál... :(

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...