2012. augusztus 3., péntek

Na ott tartottunk,

hogy festem a fonalat...
Nos, hoztam a formámat...
A végeredmény azért nem olyan rossz, de ugye mondanom sem kell, hogy én egész máshogy gondoltam...
Persze John Lennon is megmondta már mikor, hogy ugye "az élet az, ami velünk történik, miközben nekünk egész más terveink vannak..."
Hát nekem is egész mások voltak.
Aztán menet közben B, sőt C tervet is be kellett vetnem.
No, azért lássuk, miről beszélek:


Hogy mi járt a fejemben, azt persze nem tudom megmutatni, de valami lilás-bordós lett volna.
Nem részletezném, mit bénáztam, de azért közreadom a tapasztalatokat, a történések sorrendjében:

1. A növényi festéket lehet, hogy mégsem kellene főzni? Menet közben teljesen elmegy a színe... A gyönyörű kék, bordó levű bogyóknak az eredménye egy reménytelen barna szín lett. Azt viszont eltüntetni, színteleníteni nem lehet.
2. A Boleróból (B terv) az évek óta meglévő, hivatalosan már romlott, jelesül a narancssárga (barackos)        remekül fog! A barna alapszínt semmibe véve! Ellenben a most vásárolt, melynek a zacskója is más, új dizájn, egyáltalán nem. Ez lett volna a lilás-bordós, illetve pirosas. Nem lett. Lehet, sőt nagyon valószínű, hogy megváltoztatták az összetevőket, így téve emberi fogyasztásra alkalmasabbá. Nekem viszont nem ez volt a célom.
3. A C terv jegyében vásárolt, lényegesen olcsóbb, Coop-os málnabambi-por azért adott némi színt, de nem az igazi.
4. Végezetül, amikor a többnapos vergődés közben a férfiember megjegyzi, hogy ő ezt nem érti, hát nem lehet olyan színű fonalat venni, amilyent szeretnék? -akkor biztosra vehetjük, hogy tényleg nem érti....

Azt hiszem, majd valami jó kis őszi kendőt kellene belőle kitalálni, végül is nem néz ki rosszul....és még mindig mesélhetem úgy, hogy PONT ERRE VÁGYTAM MINDIG! :)

8 megjegyzés:

  1. Ha fordítva írod a végével kezdet akár siker történet is lehetne:))
    Nekem tetszik így is az írásod mert saját magamra ismerek benne:)
    Fonalacska viszont nagyon szép!

    VálaszTörlés
  2. :)))) A férfiemberek tényleg nem értik:) Azt sem hogy minek annyi fonal amennyi épp már megvan, és miért veszel mégis újakat?

    De a fonal szép lett, szuper kendő lesz belőle.

    VálaszTörlés
  3. Hát igen. Megtehettem volna, hogy egyszerűen csak felteszem a képet, és ennyi, nézzétek, mit festettem, szép, ugye? Hajlamos vagyok azonban az öniróniára...:) Meg hát ez a valóság, ez vagyok én.

    VálaszTörlés
  4. Igen, én is jártam így és pont ezt mondtam én is: direkt ilyet akartam!:) Egyébként nem rossz színösszeállítás, szerintem egy Holden nem nézne rosszul ki belőle:)

    VálaszTörlés
  5. én is pont erre vágyom! jaj, csak legyen egy kis időm, festendő fonalam, festékem... addig meg itt csorgatom a nyálam :) (fincsi az italpor?) :P

    VálaszTörlés
  6. Köszönöm a megértő támogatást!
    A Holden remek ötlet! Köszönöm! (((((csak nagyon zárójelben: el is kezdtem, de a befejezésekkel gyakran támadnak gondjaim, tudjátok, hogy van az, időhiány, más sürgető ötlet, elkezdenivaló, stb...))))))
    :) Nem mertem megkóstolni... bár az illata, meg kell hagyni, igazán remek! Na de belegondolni is szörnyű, hogy néznének ki a beleim narancssárgán!:)

    VálaszTörlés
  7. Kedves Adél! Szeretnék Néked egy díjat továbbadni. Az alábbi helyszínen átvehető:
    http://kucorg.blogspot.hu/2012/08/kaptam-egy-dijat.html

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...