Elképzeltem, hogy majd szépen felújítom, és lesz végre a gépemnek egy fix helye, nem kell a konyhaasztalra kihurcolni mindig, ahol azután útban van, és újra el kell pakolni.
A felújítás várható örömei oly mértékben felvillanyozták kis családomat, hogy szinte tolongás alakult ki, elkészült a projekt úgy, hogy én hozzá sem nyúltam! Nekem csak örülnöm kellett!
Ez itt talán nem is a végleges helye, lehet hogy át kell szervezzem miatta az egész szobát, de istenuccse megteszem! Csak még ihletet gyűjtök.
(Ja, és az emberem kicsit rosszmájúan megjegyezte, hogy "de ugye nem horgolsz rá terítőt?"
Neeem, mondtam, majd varrok!!!
Azért lett a lába fehér és nem fekete, mert.... mert csak. Ilyenem volt.
Meg aztán kell még hozzá egy szék. Erre a célra egy a házzal örökölt régi romos fa széket jelöltem ki, ami stílusában a legkevésbé sem illik az asztalhoz, tehát valahogy a festéssel kell majd az összhangot megteremteni, és a fekete színnel így nem tudtam mit kezdeni.
Mit szóltok hozzá, szerintem szép lett!
Na meg ahhoz mit szóltok, hogy gond nélkül bele tudott költözni a használható varrógépem!
Ez is régi, de nem annyira mint az állvány, valamint nem is dekoratív egyáltalán, de használaton kívül szépen bele lehet csukni az asztalba.
Nagyon elégedett vagyok!
Szép napot mindenkinek!
Bizony nagyon szép! Varrj vele nagyon sokat!
VálaszTörlésÉn is elégedett lennék:o)
VálaszTörlésCsak úgy ragyog, mint a Salamon...
Sok szép varrományt kívánok Neked ehhez a jó kis pároshoz!
Úgy látom, a Te Párod is hasonlóan vélekedik dolgokról, mint az enyém, illetve még nagyon sokunké:o)
Naon szép lett! :) Használd egészséggel!
VálaszTörlésTényleg szerencse, hogy beleillik a varrógéped az állványba. Szerintem horgolj is rá valamit, ne csak varrj, csak a változatosság kedvéért... :)
VálaszTörlésszép lett! megéri a kedvéért egy kicsit átrendezni a szobát. én a székre is kíváncsi vagyok :)
VálaszTörlésÖrülök, hogy jól szuperál, és dicséret a készítőknek.
VálaszTörlésNagyon szép lett!! Használd egészséggel! :)
VálaszTörlésNagyon szép lett. Nagyon sokat tudj varrni vele.
VálaszTörlésKöszönöm Lányok! Majd igyekszem!
VálaszTörlés(Örülök, hogy senki nem írta, hogy de kár hogy elcs......tem az eredeti színét!:))))
Én visszanéztem az előzményeket.. Már ott kiakadtam hogy lehet ilyen muzeális értéket hagyni veszni,
VálaszTörlésViszont a mostani gyönyörű lett. gondolom sok munkával , de megérte,
Kívánom sok örömöd legyen benne...
/ Zárójelben megjegyzem a fiam is szert tett egy varrógép állványra, mert tetszett neki, de Ő másra használja/bocs kicsit hosszú lett
Szép hétvégét!
Én is csatlakozom az előttem szólókhoz: legyen benne nagyon sok örömed! Csodaszép :)
VálaszTörlésNektek is köszönöm!
VálaszTörlésVera: imádom a hosszú kommenteket!
Szeretem, ha olvassák amit összeirkálok, még jobban szeretem ha hozzá is szólnak! Azért mutogatom a dolgaimat, mert kíváncsi vagyok a véleményetekre!
Húúú!Ügyes vagy!Igazán remekül sikerült!
VálaszTörlésJaj de szép lett. Gyönyörű. Jó ötlet a fehér láb!!!
VálaszTörlésNagyon jó lett. Remélem hamarosan én is mutathatoma felújjitás alatt álló Singer lábakat. Erre majd egy asztallap kerül és mint kisasztal fog újjá születni, de szintén fehér színben. Ez a nappaliban lesz virágok laknak majd rajta, de van még egy Naumann is ami szintén fehér lesz, ő majd fésülködő asztalka lesz a hálóban.
VálaszTörlésA garázsban árválkodik anyósom hasonló korú és kinézetű varrógépe. Eddig csak az állványzatot akartam hasznosítani, de meggondoltam magam-:)
VálaszTörlésÜgyesek vagytok!
Kati
Kösz Kati! Ez is anyósé volt, hm...
VálaszTörlésÉs én eddig nem is tudtam, pedig ha...!
Na mindegy, végre megvan! Már használtam.