Pakolásztam, selejteztem, bontottam.
A tiritarka fonal az én pulóverem volt valaha, már nem igazán értem, miért találtam én ezt akkor jó ötletnek.
A szürke pedig egy gépi kötésű férfipulóverként kezdte pályafutását, a bevarrt címke szerint tiszta gyapjú. Elég vékony a fonal, próbakötésnél kétszálával találtam megfelelőnek, így viszont kevés.
Összefogtam egy-egy szál irgalmatlanszínes és szürke fonalat, egy kicsit megszelídítve ezzel a színorgiát. Egészen jó hatással lett az összképre. Viszont a szürke is szép önmagában is, szóval tovább variáltam, és végül színes lesz az eleje és a háta, szürke az ujja. Közben pedig gondolkodom a nyakán, mert azt nyilván sejtitek, hogy konkrét tervem, vagy mintám az nincs.
Lévén mindkét fonal bontott, egy kicsit huplis, de remélem, majd beidomul, mert már nem azért, de ha sokminden mást nem is, de egyenletesen kötni tudok. Egyébként megpróbáltam a fonalat bevizezni, majd megszárítani, ez nem segített....
Ez pedig egy sárgabarackos túrőtorta, sk.
Ennyi idős a kisebbikem.
Sajnos, nem én.
Hú, kíváncsian várom a végeredményt! Izgalmasnak tűnik!
VálaszTörlésÉs boldog születésnapot kívánok a kisebbiknek! (jól számoltam, 16?) :)
Köszi a nevében, igen, bizony 16!
VálaszTörlésA pulcsival kapcsolatban pedig próbálom megerőszakolni magam, hogy ne fogjak addig másba, fejezzem be.
Kíváncsian várom és boldog szülinapot a Kisebbiknek!
VálaszTörlésAnyukám mostanában lelkesebben turkál a fonalai között, a múlt héten elővett egy gyönyörű csipke pulcsit, aminek csak a nyaka hiányzik. Eszméletlen! Amúgy rá nem volt soha jellemző, hogy elkezd valamit és nem fejezi be, de hogy most egy ilyen szépséget rántott elő!
A gyapjú nemezelésére nem gondoltál? Kis hímzés és gyönyörű tündérláttás táska lehetne belőle:-)))
Szép lesz, hatéározottan jót tesz egymásnak a két fonal!
VálaszTörlésA bontott fonalat nem elég bevizezni és megszárítani, ki is kell feszíteni (én egy kétliteres palackot teszek a felfüggesztett motring aljába tele vízzel)
Boldog szülinapot az ünnepeltnek!
Kíváncsian várom a kész pulcsit:)
VálaszTörlésNagyon sok boldogságost a kicsinek:)!
Nagyon köszönöm, Lányok, hogy ilyen aktívan hozzámszóltok, a jókívánságokat, meg a tanácsokat is! Ennek most már mindegy, de legközelebb megpróbálom a palackos módszert! A nemezelés is jó ötlet, majd meglátom, mennyi marad belőle!
VálaszTörlésSzia Adél
VálaszTörlésÚj vagyok és nagyon vidám, hogy rátaláltam a blogodra :)
Kedves, aranyos, sok dolog ami Neked örömet okoz, nekem is ezért szuper élmény olvasni téged :) Remélem lesz még sok-sok post, de inkább azt kívánom, legyen olyan sok vidám dolog nálad, hogy alig győzd megörökíteni képen, írásban :)
Szép napot
Ivett
KIcsikédnek nagyon boldog születésnapot kívánok!
VálaszTörlésNekem tetszik így a fonal színe. Olyan vidám. :)
Szia Adél!
VálaszTörlésJó újra látni téged! :)
Én a bontott fonalat feltekertem lazán karikába (csak szakszerűen, mint a hosszabbítót!), és beáztattam hideg vízbe. Hagytam kicsöpögni, és "kirúgta" magát.
Zsangyal
A szürke fonalad milyen kellemesen lágyítja a színeset... Jó párosítás!
VálaszTörlésGartulálok az ötletedhez, az újrahasznosításhoz!
Várom, hogy milyen lesz a végeredmény! :)
Sok boldogságot a Tizenhatévesnek!
VálaszTörlés(Csak megjegyezném, hogy a sárgabarackos túrótortát én is nagggyon szeretem ;)
A pulcsi klassz lesz, nagyon tetszenek a színei!
jó színkombináció! Biztos szép lesz!
VálaszTörlésKedves Sógorném
VálaszTörlésszerintem megoszthatnád a szomszédasszonyokkal a túrótorta receptet - nekünk, ugye már többször volt hozzá szerencsénk, nagy kedvencünk, minden érdeklődőnek csak ajánlani tudom, mert NAGYON finom! :)
Köszi mindenkinek!
VálaszTörlésVan másik bontott fonalam is, azt megpróbálom a tanácsaitok alapján kisimogatni!
Üdv, Ivett!
Hááát, ha akarjátok, akkor hamarosan jön a túrótorta!:)
Régebben el sem tudtam volna képzelni
VálaszTörlésilyen színeset...mára imádom az ilyen színeseket...oldal sávomba vonzotta a szemem...
Neked is szép tavaszt... és ne csak egy két naposat... A tegnapi szél csudát csinált... ma rengeteg ágat tiszafának új ágait takaritottam...Nem kívánom senkinek.... legyen szép békés tavasz....
Ha bontott is nem baj, nekem is van ilyen futó projektem-a férjemnek vettem-kötöttem téli pulóvereket azokat fogom átdolgozni saját, kicsit kisebb dolgokra.
VálaszTörlésKíváncsi vagyok az elkészült műre majd :)
Isten éltesse a Kicsit!
VálaszTörlésIzgalmas lesz ez a pulcsi, én is várom, hogy milyen lesz.
Úgy örülök, hogy ilyen sokan várjátok a művemet! Tulajdonképpen kész lennék, csak kicsit elakadtam. Most kötöttem először úgy, hogy raglán ujjal, a hónaljtól felfelé egyben. Na most így a nyaka eleje és hátulja egyforma magas, ez így nekem nem tetszik, kicsit pihentetem az ügyet, töprengek és böngészek...
VálaszTörlés