NE KÉSZÍTSÜNK!
Vegyük fontolóra a következőket:
Noha nem szoktunk hímezni, nincs benne gyakorlatunk, azért az alapokkal tisztában vagyunk. Ha elég
Most jön a de....
A cipő nincs előre rajzolva.
Olyan sűrű szövésű a vászon, hogy tényleges fizikai fájdalommal jár átszúrni a tűvel, mivel igazán vékony tűbe nem lehet a hímzőcérnát befűzni, a vastagabb tű meg ugye nem akar átmenni. Egy cipőt nem lehet olyan jól megfogni, mint egy anyagdarabot, nem igazán lehet úgy forgatni, hogy mindig kézre álljon. Ha még azt is a fejünkbe vettük, hogy a hímzés fonákja a cipő belsejében ne látszódjon, akkor vakon lavírozunk a külső és a bélelő réteg között, a fránya tű pedig nem és nem ott akar kijönni, ahol kellene. A sokszori áthúzgálástól a fonal egyszerűen elvásik, és menet közben többször elszakad. Az ujjaink hegye teljesen kész van, (tudom, gyűszű, de azzal meg valahogy béna az ember és mindegyik ujjára nem is tehet), a szemünk pedig kigúvad, venni kell direkt erre a célra egy új olvasószemüveget :)
Ha még mindig ragaszkodunk hozzá, hogy a világ így jobb hely lesz, akkor fogjunk hozzá.
Én így csináltam:
Kerestem a neten kalocsai mintákat, választottam néhány olyat, ami formára megfelelő egy cipőhöz, és a megfelelő méretben kinyomtattam őket. Átrajzoltam pauszpapírra (sütő- vagy uzsonnacsomagoló éppúgy megfelel, és biztosan van otthon).
Ezután a papíron a minta vonalait gombostűvel sűrűn átszurkáljuk, a mintát nagyjából körbevágjuk, majd feltűzzük a helyére. A cipőt ehhez kitömtem ronggyal, hogy kicsit könnyebb dolgom legyen.
Ezután jó alaposan átrajzoljuk a kiszurkált vonalakat egy filctollal, hogy a lyukakon keresztül a tinta a cipőre kerüljön.
A papírt levéve még ceruzával is áthúztam a vonalakat, hogy jobban lássam.
Kezdhetjük a hímzést. Azt a nagy és bonyolult rózsát simán kiiktattam volna, ha nem kellett volna eltakarni a cipőre már gyárilag ráfestett virágot, ami nem illett a koncepciómba.
Jó sok estén keresztül tartó bajlódás után (ami a család férfitagjai részéről teljes meg nem értettségbe ütközik, de mi kitartunk, mert meggyőződésünk, hogy valaki ettől nagyon boldog lesz ), ezt az eredményt kapjuk:
Bizonyos távolságból szemlélve határozottan pofás :)
Feladjuk a csomagot, mellékelve hozzá a használati utasítást, hogy tényleg csak bizonyos távolságból szabad szemlélni, és minthogy a viselés külföldön történik, ahol nem sokat tudnak a kalocsai hímzésről, kéretik hirdetni, hogy ez kimondottan free-style műfaj, nem előírás, hogy szépen és pontosan kivitelezett legyen.
(Aki meg ért hozzá, attól ezúton kérek bocsánatot.)
Ui.: A címzett tényleg nagyon boldog!
Fájdalom elfelejtve.
Szóval, ha gondoljátok, esetleg tényleg próbáljátok ki :)
Jaj nagyon is boldog vagyok!!! Hát ennyire szeretsz te engem, hogy ennyit szenvedsz? Jaj de imáslak anyukám! <3
VálaszTörlésA faszikra meg ne figyelj, idióták.
Egyébként ha ez megnyugtat ma is ebben megyek ki. :)
Nagyon SZÉP!
VálaszTörlésÖrömmel olvasom az új bejegyzéseid, cipő pedig gyönyörű az ember lánya mit meg nem tesz drága gyermekeiért:))
További szép kézimunkázós napokat, heteket!
Jó kis munka volt! Nagyon ügyes vagy...Mit meg nem tesz a z ember lánya a gyerekért...
VálaszTörlésSzép hétvégét!
Köszönöm, lányok! :)
VálaszTörlésGyönyörű szép lett! És örülök, hogy újra írod a blogodat, várom a következő bejegyzést.
VálaszTörléste egy hős vagy! egy dorkót kihímezni! rajzolni sem könnyű rá :)
VálaszTörlésHűha, nehéz és bonyolult feladatot teljesítettél, a végeredmény vagány és vidám! Viselje egészséggel a szerencsés tulajdonos! :) Egy szeretettel készült darab olyan, mint egy talizmán, szinte védi azt, aki hordja...
VálaszTörlésBrigi
nagyon jól megoldottad:-)) ha újra ilyenbe vágnád a fejszédet, akkor elárulom, hogy találtam olyan transferceruzát, amivel fel lehet rajzolni a mintát pauszra és átvasalni a fehérre és akkor talán egy fázissal rövidebb a meló:-)) bár dorkóra vasalni is szép kihívás, de tán nem lehetetlen!!:-))) szuper bejegyzés!
VálaszTörlésKöszönöm :)
VálaszTörlésJó tipp, bár mint mondtam, soha többé... (csak zárójelben jegyzem meg, hogy ilyet mondtam én már szülés közben is, aztán meg mégis...)
Hát ez fantasztikus, nagyon jó lett!
VálaszTörlés